2014. december 27., szombat

2014 évzárás

Gondoltam összeírom mi minden történt velem az elmúlt évben...

Ebben nagy segítségemre van a telefonom, melyben a naptárbejegzések segítenek emlékezni.
Ahogy végigböngésztem, nem egyszer felkaptam a fejem, hogy "húha, ez is idén történt, tényleg!"

Íme.

Januárban munkahelyet váltottam. 14 év után elhagytam a Finit-2 Kft-t, nem volt könnyű kitörnöm a megszokásból. Az új munkahelyhez új cég alapítása is tartozott, adózási okokból. Az adózás része nem annyira jött be, mert rosszul tájékozódtam, de a munkahely váltás igen, mert ennek köszönhető, hogy ezt a bejegyzést pl most Lisszabonból írom :)

Szintén januárban 3-4 hétig lakásomban vendégül láttam a szívműtétjén átesett Muterkámat, szerencsére jól van!

Februárban Kiss Katival készítettünk egy saját kizomba koreográfiát, amivel aztán felléptünk többször is, de ennek a projektnek lett folytatása is, lásd lejjebb.

Farkas Renivel is volt egy nagysikerű fellépésem, mégpedig a Lovas Bálon, szintén februárban.


Márciusban fejeződött be pszichodráma kurzusom, melyre másfél évig (!) jártam...

Április elején részt vettem Mestre Petchu Kizomba oktatói kurzusán, Budapesten.


Áprilisban felléptem az 50. Harmónia Bálonm a Cabaret c. koreográfiával:



Május végén vagy június elején a Hősök terén csináltunk egy mini kizomba flashmobot a tanítványaimmal, illetve Kiss Katival videóra vettük a koreográfiánkat, ezzel megalkottuk a legelső magyar kizombás show-videot :)


Julius közepén is volt egy fellépésem Renátával, Vecsésen:





Július végén pedig a Salsa La Cubana tánctáborban oktattunk 4 napon keresztül kizombát Katival, és nagyon jól sikerült!

Szeptemberben pedig nagy kalandba kezdtem: Angolába utaztam 24 napra...



Novemberben 14 év után újra formációs táncversenyen indultam!




Novemberben elkezdtünk Katival egy kizomba tanfolyamot:



Most pedig épp Lisszabonban vagyok, ide menekültem a karácsony elől :)

FELIZ NATAL! BOAS FESTAS!

BÚÉK 2015!!!





Kizomba + Tarraxinha + Ghetto Zouk zenetörténeti gyostalpaló #2

A 2000-es évek legelején szintén Angolában a kizombából kialakult egy sokkal erőteljesebben ritmizált, dallamától nagyrészt megfosztott, lelassult változata, melyet tarraxinha-nak (ejtsd "tarrassinnya") neveztek el.

Ime egy ikonikus tarraxinha szám 2003-ból:



A szó maga "anyacsavarocská"-t jelent, és itt érdemes megjegyezni, hogy ez egy meglehetősen érzéki tánc...

Később a tarraxinha-t ötvözték az ún Zouk Bass stílussal, ami egy még vadabbá és erőteljesebbé vált zene. Íme egy zouk bass nóta:



A tarraxinha másik véglete a "meditációs" jellegű irányzat.


Napjaink kizomba zenéjének egy másik vonulata az ún ghetto zouk, melyben az R'n'B is behozták a képbe. Ennek főleg Cabo Verdei származású, de Európában élő képviselői vannak, pl. Nelson Freitas.


Amint látható, a "kizomba zenei stílus" kifejezés egy rendkívül széles fogalmat takar, ami ráadásul folyamatosan változik az idők során.