2007. június 10., vasárnap

Vivien est

Tegnap tartotta Vivien a hastánc-estjét, két számban is táncoltam, egyik a cigánytánc-duettünk, a másik a salsa-reggaeton szólóm. Mindkettő jól sikerült, tisztességes tapsot is kaptunk/kaptam, minden OK.

Ráadásul, Keönch Laci darbukás haverom - aki a nézők sorait erősítette jelenlétével - felajánlotta, hogy csinálhatnánk hárman egy számot, mi ketten táncolnánk, ugye, ő meg kannával meg szájbőgővel járulna hozzá a produkció sikeréhez :)

Nekem nagyon tetszik az ötlet, remélem, Vivien is támogatni fogja, és tényleg össze tudjuk hozni!!!

Ma itthon pihentem, illetve nem is, mert "reggel", vagyis dél körül Robi autójával elindultunk, hogy Dórit hazavigyük, Erika (bocsánat, Era@, itt áll a hátam mögött és helyreigazít, eeee) is velünk tartott, mert ő meg az anyukájához ment látogatóba. És én? Én meg a sofőr voltam!!!

Ugyanis elhatároztam, hogy veszek egy autót, méghozzá egy automata váltós Jaguar-t!!!
Na és ehhez akartam gyakorolni, hogy ha elmegyek egy autókereskedésbe, ne süljek be...

Egész jól ment, ahhoz képest, hogy szinte soha nem vezetek. Ugye Era? Bocsánat, @?

- Igen - szól a hang a hátam mögül - ugyanolyan zavartalanul tudtam SMS-t írni a hátsó ülésen, mintha Boby vezetett volna!
- Tíz pontból hányat kapok?
- Nyolcat, mert még betartottad a sebességkorlátokat és átengedted a gyalogosokat a zebrán :)

Ja, éppen nemlehetabbahagyni csirkét sütünk - persze az én kezdeményezésemre -, már nagyon finom illata van, remélem fincsi lesz!

Na ennyit mára, folyt köv.

Ja, Krisztina nevű randivonalas ismerősöm 4 hónap után felbukkant a semmiből, kitalálta, hogy mégis akar tőlem salsát tanulni. Hát erre kiváncsi leszek :)

2007. június 9., szombat

Barta Mónika

Barta Móniról - azt hiszem - még nem írtam.
Ma véletlenül találkoztam Bálint Attilával, akitől egy hirtelen ötlettől vezérlve:

- Te Attila, lehet egy hülye kérdésem? Tudsz-e valamit a Barta Móniról?
- Hát a múltkor bejelölt iwiw-en.
- Tényleg? Az szuper, mert én kerestem már iwiw-en és nem találtam, ezek szerint mostanában regisztrált.

Most mikor hazajöttem - Vivien főpróbáján voltam, aztán meg Codrisékkal Római Partozni, de ott megettem a végén két túrós palacsintát, és annyira rossz kedvem lett tőle, hogy aztán nem is mentem el inkább a Cage Puertoba, pedig Melindával meg volt beszélve, na mindegy, mikor tanulom már meg végre, hogy este tizenegykor ne egyek semmit, csak ha éhes vagyok? Sőt egyáltalán ne egyek semmit, csak ha éhes vagyok???? Utálom magamat.
Szóval most mikor hazajöttem, eszembe is jutott, és beléptem iwiw-re, és szívdobogva rákerestem: Barta Mónika. Kiadott kb 10 találatot, nem volt közte.
Rámentem Attila reglapjára, és az ő ismerősei között is megnéztem, ott sem volt...

Ezek szerint Attila összekverte valakivel?

2007. június 7., csütörtök

Vivien est

Na végül megírtam és megtartottam a beszédet, egész jól sikerült, leszámítva, hogy kb a felét tudtam csak elmondtani annak amit szerettem volna, mert lejárt az idő :(

Így alig tudtam beszélni a táncról, a Cili-féle szerelmi ötszöget sem tudtam elmesélni, pedig az biztos tetszett volna a közönségnek :)

Nemtom, hogy írtam-e már Vivienről, készülünk a szombati hastáncestjére ahol egy cigánytánc duót adunk elő, most el is táncolom egyszer-kétszer, hogy ne felejtsem el, holnap lesz a parkettpróba, és találkozom holnap Codrisékkal is, megyünk a Római partra, meg esetleg este lenézek Cafe Puertoba, szombaton meg megyek Jaguár-nézőbe!!!

Juhééééj!

2007. június 3., vasárnap

Manhertz-féle nyilvánosbeszéd-tréning

Még kb egy évvel ezelőtt elkeveredtem Manherz József nyilvánosbeszéd-tréningjére, s két hete megint részt vettem a foglalkozáson, ahol is az óra végén elvállaltam, hogy legközelebbi alkalommal tartok egy hétperces bemutatkozó beszédet.

Persze még semmi nincs meg belőle, úgyhogy most kezdek neki, azonban igencsak bele kell húznom, ugyanis ma még számos dolog vár rám, a Joel-féle táncpróbától a Cili-féle cigánytánc-fellépésig az Uránia moziban, ajjajjj...

Apropó, cigánytánc: egy ideje járunk Viviennel - aki szintén felkért egy cigánytánc duóra a hastánc estjére - Balogh Kateszhez a keddi cigánytánc órájára az ötödik kerületi cigány kissebségi önkormányzat épületébe. Persze a réstvevők kívül senki sem cigány :) Tegnap a belváros juniálisán - többek között - külön blokkja volt a színpadon a kerületi kisebségeknek, pl a bolgár, a görög, és a cigány kisebbsségnek is.

Na amiért az egészet leírtam:
Felkonferáltak minket:
"És akkor most következzék az ötödik kerületi cigány kisebbség tánccsoportja"

Aha, a csoportból szinte senki még csak nem is volt ötödik kerületi, nemhogy cigány :)


Na megyek beszédet írni, mert különben nagy botrány lesz belőle!